Létrehozva: 2016.03.16.

Beszólt az MLSZ-nek a fociünnep szervezője

A csepeliek büszkék a tízezer szurkolóra. Mindenkinek köszönetet mondanak, még a fociszövetségnek is. Pedig onnan csekk érkezik majd.

Elképesztő sikerként értékelik a múlt vasárnapi, Csepel-Ferencváros II harmadosztályú meccset a helyiek. Nem elég, hogy a csapat 2-0-ra nyert, a meccsre kilátogató fradistáknak köszönhetően 10 125 néző látta az összecsapást. Nagyjából annyian, mint mostanában egy-egy teljes NB I-es fordulót.

A hazai klub elnökségének egyik tagja a közösségi oldalán hálálkodott a vasárnapi, balhémentes délutánért. Egyúttal jelezte: számít rá, hogy klubját megbünteti az MLSZ.

Köszönöm a csepeli futballistáknak, hogy életük meccsét játszották, és hogy a győzelemmel még szebbé tették a csepeliek napját, napjait…
És, előre köszönöm az MLSZ-nek azt a büntetést, amit ezért a csodálatos napért kapunk!

- írta Katona Csaba, aki tisztában van vele, hogy a ferencvárosiak pirotechnikai bemutatója miatt jó eséllyel fizethetnek majd a szövetség kasszájába.

Mint ismert, a klubvezetéssel harcban álló fradisták éltek az alkalommal, s kimentek szurkolni - ha nem is az NB I-ben listavezető, hanem az NB III-as csapatuknak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezért osztogatja el a vagyonát az egykori Nagy Ő, Jákob Zoltán

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát