Létrehozva: 2016.09.27.

Bocsánatot kért a nőktől a miskolci kupleráj madámja

Megmenekült a kirúgástól átmenetileg, így újra sziporkázott a magyar labdarúgás egyik megmondóembere. Õ is odaszúrt Storcknak és a válogatottnak.

A hétvégén sem ért véget a miskolci rémálom, a Diósgyőr labdarúgócsapata nagyon simán kikapott az NB I-ben a Debrecentől. Az utolsó helyen álló csapat edzőjét, Horváth Ferencet még mindig nem rúgták ki, most pedig a csapat honlapjának adott interjújában bordélyházhoz hasonlította a csapatát.

Horváth a szombati meccs után lánycsapathoz hasonlította a Diósgyőrt, emiatt pedig most elnézést kért – de nem a saját játékosaitól.

„Nem az volt a célom, hogy bármelyik női sportolót vagy csapatot megbántsam, de ha mégis így történt, azért teljes mértékben elnézést kérek. Viszont, ha egy női csapatot indítasz egy férfi bajnokságban, az nagyon nagy baj.”

A magyar edző szerint annál megalázóbb nincs, ha egy játékosról levetetik azt a mezt, amiért küzd.

„Csak annyit fogok elmondani, hogy gondolkodjanak el azon, mi történt a lefújás után, mert szóban ennél jobban nem lehet kifejezni azt, amilyen helyzetben vagyunk.”

Így tüntettek a játékosok ellen a dühös szurkolók:

Aki ismeri Horváthot, az tudhatja, hogy a nyilatkozataiban hasonlatokkal próbálja érzékeltetni az aktuális helyzetet, amiben van, ez most sem maradhatott el. Ezúttal viszont kicsit extrémre sikerült a dolog.

„Sokan látják azt, hogy nem egy személyben én vagyok a hibás a kialakult helyzetért. Örülök annak, hogy nem az volt az első lépés, hogy a madámot kiteszik a bordélyból.”

A világbajnoki selejtezők miatt most háromhetes szünet következik a bajnokságban, korábban több edző, köztük Thomas Doll is hangot adott a nemtetszésének, nem értették, miért kell ilyen hosszú szünetet tartani. Horváth egyetértett a Fradi edzőjével.

„Ahogy többek között Thomas Doll is fogalmazott, taktikailag nehéz hozzányúlni a csapathoz olyankor, amikor szinte a komplett középpályánk több hetet hiányzik. Nem lesz könnyű, de amit ebben a három hétben el lehet végezni, azt biztos, hogy el fogjuk.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

magyarnemzet.hu

Tizenegyesekkel döntöttek a gigászok az elődöntőről a BL-ben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát