Létrehozva: 2016.06.03.

Bogdán Ádám újra átélte a rémálmot

Dokumentumfilmen látta viszont az amszterdami 8-1-es vereséget a magyar válogatott kapusa. Ezúttal sem esett jól neki.

Bogdán Ádám újra kénytelen volt átélni karrierje egyik mélypontját, a hollandok elleni 8-1-es vereséget. A Magyar csapat - Még 50 perc című dokumentumfilmet szerdán az Aréna Pláza mozitermében mutatták a sajtó képviselőinek, és a magyar kapus is ott ült a nézőtéren.

A film az előző világbajnoki-selejtezők utolsó összecsapásaival kezdődik - köztük az amszterdami súlyos vereséggel. Bogdán kicsit újra belehalt a nyolc bekapott gólba:

Nagyszerű film, de a hollandok elleni vereséget rossz volt újra átélni.

Muhi András Pires rendező-operatőr a sikert hozó Európa-bajnoki selejtezőkön is követte a nemzeti csapatot. Bogdán szerint a kamera nem befolyásolta a viselkedésüket.

"Pár napig furcsa volt a kamera, de a felvételeken látszik, hogy a mérkőzéseken mekkora a tét, milyen nagy a nyomás a játékosokon, így a kamera nem befolyásolta a viselkedésünket. A filmben jól látszik, hogy a csapat a vb-selejtezők okozta kudarc tapasztalataira építkezve harcolta ki az Eb-részvételt."

Habár Bogdán szerint nem zavarta őket a kamera, Muhi András Pires elárulta: azért előfordult, hogy a kapus is neheztelt a rendezőre.

"Az egyik meccs előtt, a bemelegítésénél Bogdán Ádámot filmeztem, a kapufánál kameráztam, és Ádi nem annyira örült a dolognak. Pár percre 'finoman' elzavart..."

A 74 perces dokumentumfilmet június 9-én, csütörtökön 21.20-kor mutatja be a TV2.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kvíz: ön tudja, hogy írják ezeknek a hírességeknek a nevét?

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

TÜZELŐÁLLÁS

„Te vagy a meccs embere” – Angol sztárklub csaphat le a magyar válogatott focistára