Létrehozva: 2019.03.08.

Borzalmas, mit művelt egy párizsi taxis az utasával

Rosszul viselte a PSG bukását a BL-ben. Néhány perc alatt jutott a mennybõl a pokolba az angol utas.

Nem sokáig örülhetett egy angol szurkoló a Manchester United meglepő diadalának a Paris Saint-Germain otthonában. A 3-1-es vendéggyőzelemmel és továbbjutással véget ért BL-nyolcaddöntő után egy taxisofőr késsel mellbe szúrta. Életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta - hál'istennek sikerrel.

A 44 éves áldozat a drámai meccs után a Parc des Princes stadionból a párizsi belvárosba vitette magát. Három társával együtt ültek a taxiba, amelyben jókedvűen énekelték tovább a manchesteri szurkolói nótákat. Erre a sofőrjük dühbe gurult, megállt és kizavarta az utasait a kocsijából. Dulakodni kezdtek, a taxis egy hosszú pengéjű késsel fenyegette a társaság egyik hölgy tagját, majd mellbe szúrta vele a közbelépő férfit.

Egy arra járó autós kórházba vitte az áldozatot, ahol vért távolítottak el a tüdejéből.

A Sky Sports értesülése szerint a francia rendőrség másnap őrizetbe vett egy gyanúsítottat, de a kést még nem találták meg.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló