Létrehozva: 2019.03.17.

Botrány az NB I-ben: Király Gábor ezt mondta a kiállítása előtt

A Haladás kapuslegendája állítja, egyetlen káromkodás sem hagyta el a száját. Ennek ellenére is megkapta a második sárga lapját.

Furcsa mérkőzése volt szombat este Király Gábornak: a Szombathelyi Haladás kapusa tizenegyest és ziccert is védett a Ferencváros elleni NB I-es labdarúgó-mérkőzésen, mégsem erre fognak sokan emlékezni. Hanem arra, hogy Lovrencsics Gergő gólja után Karakó Ferenc játékvezető 10 másodperc alatt adott neki két sárga lapot.

Király úgy vélte, hogy a Fradi első gólját leshelyzet előzte meg, ezt reklamálta a bírónál. A meccs után elmondta, hogy pontosan mi történt a pályán azokban a pillanatokban.

„Az elsó gól lesszituációból született és ugye évközben a csapatok számára tartanak játékvezetői előadásokat, amelyeken azt tanítják, hogy amennyiben úgy érezzük, hogy valami olyan dolog történik, amit szóvá kell tennünk, azt jelezzük a játékvezetőnek. Most is teljesen normális hangnemben szóltam Karakóhoz, egyetlen szitokszó, vagy káromkodás nem hagyta el a számat. Mondtam, hogy ketten lesen álltak. Azt kérte, menjek el onnan. De mondtam: akkor is ketten lesen álltak, kérdezze meg a partjelzőt. Erre előhúzta a sárga lapot, mire mondtam: akkor is lesen álltak, nézzétek vissza, hogy les volt. Újra mondta, hogy menjek innen, mire megismételtem, hogy akkor is les volt. Erre felmutatta a piros lapot”idézte Királyt a haladas.hu.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó