Létrehozva: 2016.08.22.

Bővült a százmilliós magyarok klubja Rióban

Magyarország nyolc arannyal, három ezüsttel és négy bronzzal a 12. helyen végzett a riói olimpia éremtáblázatán. Sportolóink csinos honoráriumban részesültek.

Ha a díjazások alapján szemléljük a magyar olimpikonok riói tabelláját, akkor az első tíz helyen hét hölgyet találunk. Az egyéni aranyérmesek 35 millió forintot kaptak, de még a nyolcadik pozíció is "fizetett", két milliót ért.

Négyféle kategóriát állapítottak meg, az egyéni mellett párosban, 3-8 fős csapatban és 9 fősnél nagyobb együttesben díjazták a magyar sportolókat.

Hosszú és Kozák tarolt

Hosszú Katinka három arannyal, egy ezüsttel és a váltóban szerzett hatodik helyével 136,4 millió forintot úszott össze. Õ az egyetlen, aki kilenc számjegyű prémiummal zárt.

Kozák Danuta kajakozó egyesben, párosban és négyesben győzött, ez 94,5 millió forintot jelentett. Jelen pillanatban ő minden idők legjobban díjazott magyar olimpikonja, ugyanis Pekingben és Londonban is érmet szerzett, vagyis Rióval együtt eddig 168 millió forinttal honorálták a sikereit.

Már Cseh Laci is százmilliós

Habár Cseh Lászlónak a negyedik olimpiáján sem sikerült aranyérmet nyernie, zseniális úszónk egy ezüstéremmel és egy hetedik hellyel 29 milliót szerzett. Ez azt jelenti, hogy immár hat ötkarikás érmet számlál, és ez 126 millió forintos honoráriumot hozott a konyhájára.

Kozák, Hosszú és Cseh mellett még Kovács Katalin tartozik a százmilliós klubba. Õ ugyan nem indult Rióban, de a háromszoros olimpiai bajnok kajakos 111 millió forintot lapátolt össze a játékokon.

A pólósok is szépen kerestek

Drámai pillanatokat okoztak a magyar vízilabdások Rióban. A női válogatott például két büntetőpárbajjal kergette őrületbe a szurkolókat. A bronzmeccset végül elbukták, a negyedik hely fejenként 10.5 millió forintot jelentett a csapat tagjainak.

A férfiak nem kerültek a legjobb négybe, az ötödik pozíció egyenként hét milliót jelentett Benedek Tibor játékosainak.

Ketyeg az életjáradék

Magyarországon a 35 év feletti olimpiai érmesek havi életjáradékot kapnak. A megállapított összeget az előző évi bruttó átlagkeresethez mérik, így jelen pillanatban egy egyszeres aranyérmes havi bruttó 237 700 forintban részesül.

Természetesen a többszörös győzteseknek nagyobb összeg jár, de nem a dupláját kapják. A kétszeres olimpiai bajnokok ma 285 ezer forintot kapnak. Az ezüst- és a bronzérmesek is életjáradékban részesülnek, előbbiek bruttó 142 ezer, utóbbiak 95 ezer forintot visznek haza.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

hirtv.hu

Politico a brüsszeli eseményekről: Nevetséges öngól

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát