Létrehozva: 2020.08.03.

Bundakirály miatt ugrott két magyar focista külföldi szerződése

Oda Busai és Völgyi svédországi légióskodása, mert gyanús az őket odasegítő magyarországi szponzorcég háttere.

Villámgyorsan véget ért a svédországi légióskodás Völgyi Dániel és Busai Attila számára – olvasható a Blikkben. Pedig a harmadosztályban a kiesés ellen küzdő Nyköpings BIS vezetői már be is mutatták őket a csapat mezével. Csakhogy rajtuk kívül álló okok miatt, egy szponzor zűrös hátterére hivatkozva mégis elköszöntek tőlük, így új klub után nézhetnek.

Busai pár napja a svéd csapat mezével
Fotó: svenskalag.se

A jelentős NB I-es múlttal rendelkező (Völgyi 2013-ban a Győri ETO-val, Busai négy éve az FTC-vel volt bajnok), rutinos magyar duó átigazolását egy magyarországi bejegyzésű, 2020-ban alapított cég intézte. Ez egy másik, hongkongi vállalkozás nevében járt el: pénzügyi támogatást s erősítést jelentő európai játékosokat ígért a svéd csapatnak. A Dagens Nyheter című újság azonban kiderítette, hogy a két vállalat tulajdonosa ugyanaz a hongkongi házaspár, a közvetítő pedig „családi jellegű” kapcsolatban van a magyarországi bundabotrány egyik vezéralakjával, a „Bundakirállyal”. Ráadásul a másik, svéd üzletbe bevont cég idén tavasszal a kenyai élvonalban történt fogadási csalások főszereplője volt, ahol szintén szponzorként, illetve résztulajdonosként manipulálták két csapat eredményeit – írja a Blikk.

A klub hisz a focisták jóhiszeműségében

A hír megjelenése után azonnal felbontotta a szponzori szerződést a Nyköpings, viszont közleményben jelezte: nem kételkedik a legutóbb az NB II-es Soroksárban szereplő Völgyi és a Skandináviába az indiai Neroca FC-től érkező Busai jóhiszeműségében.

„Még ha jó szándékkal is érkezett a szponzor, a múltja aggodalomra ad okot, s a klub nem szeretne kellemetlen helyzetbe kerülni emiatt. A kenyai történésekről nem hallottunk, elsősorban a cég hátterét vizsgáltuk”

– nyilatkozta a DN-nek Pelle Fröberg, a svéd csapat elnöke.

A klub marasztalta volna a magyarokat, de pár napja hazautaztak, mert a a szövetség nem engedélyezte a leigazolásukat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián