Létrehozva: 2021.01.15.

Csányi Sándor a legrosszabb időkben sem akarta leváltani Marco Rossit

A sikertelen időszakban is bíztak a kapitányban az MLSZ-nél.

Egy év alatt óriásit változott a magyar fociválogatott formája. A gárda 2019 őszén csak 4. lett Eb-selejtezőcsoportjában, egy év múlva pedig nem csak, hogy kijutott a kontinensviadalra, a Nemzetek Ligájában is megnyerte a csoportját. Csányi Sándor MLSZ-elnök most a nehéz időkről is beszélt, arról, hogy miért bízott akkor is az olasz szakemberben.

„Nyilvánvalóan nem voltam boldog, amikor ez megtörtént. Azonban ha meggyőződök arról, hogy valaki emberileg olyan értékekkel bír, amelyek hasznosak lehetnek, akár a vállalkozásaim, akár a futball számára, akkor próbálok vele tartósan építkezni. Marco Rossi esetében az elnökséggel és a szakmai bizottsággal együtt azt mondtuk, hogy látjuk benne azt a lehetőséget emberileg és szakmailag is, hogy képes kihúzni a válogatottat a gödörből.” – mondta az Origónak az MLSZ elnöke.

A sportvezető kiemelte, 2019 őszét nem úgy ítélték meg, hogy vele rossz döntést hoztunk, hanem egyszerűen volt egy sikertelen sorozat. De Rossi ezt a helyzetet is megoldhatja, s mint látható, meg is oldotta.

Megérte megbízni Rossiban (Fotó: MTI Fotó)

A sportvezető a Nemzeti Sportnak már az év magyar edzőjének megválasztott kapitány jövőjéről is beszélt.

„Meghosszabbítjuk a szerződését, amint megegyezünk a folytatással kapcsolatos feltételekről” – jelentette ki Csányi Sándor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Válaszcsapásról döntött Izrael

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Egyiptomi horoszkóp: melyik ősi istenség vezet az utadon?

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

TÜZELŐÁLLÁS

„Te vagy a meccs embere” – Angol sztárklub csaphat le a magyar válogatott focistára