Létrehozva: 2017.04.12.

Csányi Sándor nekiment a Ferencvárosnak

A szövetség elnöke szerint minden csapatnak be kell tartani a szabályokat, ez alól a Fradi sem kivétel. Nem elégedett az új Puskás Stadion építési ütemével sem.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor név szerint megemlítette a Ferencváros nevét, amikor arról beszélt, elfogadhatatlannak tartja, ha egy klub megpróbál fellépni a bíróküldés ellen, vagy az MLSZ-t sértegeti.

A Fradi tavaly novemberben jelezte, arra kéri majd a szövetséget, hogy Kassai Viktor ne vezessen több meccset a csapatnak, miután a magyar bíró három tizenegyest is megítélt Doll együttese ellen a Vasassal játszott bajnoki mérkőzésen.

Az MLSZ már akkor elutasította a kérelmet, Kassait pedig ki is nevezték a ma esti Paks–Fradi NB I-es mérkőzés játékvezetőjének.

Csányi az M4 Sportnak a három év múlva kezdődő Európa-bajnokságról is beszélt. Korábban azt mondta, a magyar válogatottnak kötelező kijutnia a tornára, most már óvatosabban fogalmazott.

„Nagyon bízom benne, hogy a 2020-as Európa-bajnokságon ott lesz a válogatott és legalább olyan, vagy egy kicsit nagyobb sikert ér el, mint tette azt tavaly nyáron Franciaországban” – mondta Csányi Sándor, aki hangsúlyozta, nem boldog azzal az előrehaladással, amely a 2020-as Eb budapesti helyszínét, az épülő Puskás Stadiont jellemzi.

Elárulta, „háromszor állt már a szőnyeg szélén” az európai szövetségnél (UEFA), amikor a késéseket kellett bejelenteni, ugyanakkor azt gondolja, ha sikerül tartani a legutóbb kitűzött, 2019 szeptemberi határidőt, akkor minden rendben lesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó