Létrehozva: 2016.08.14.

Dárdai bekeményített, áll a bál a Herthánál

Volt szövetségi kapitányunk nem kíméli a sztárjait sem. Megsorozta a Napoli a csapatát. Mi lesz így velük az új szezonban?

Súlyos pofont kapott a Napolitól az új szezon főpróbáján a Hertha, Dárdai Pál mégsem volt teljesen elégedetlen a játékosaival. Legalábbis azokkal, akik megúszták a bosszús magyar edző intézkedéseit…

„Nagyon jól kezdtünk, de aztán a sok cserével túl nagy lett a különbség”

- utalt Dárdai arra, hogy Vedad Ibisevic megszerezte a vezetést, és a félidei 1-1 után a BL-főtáblás olasz sztárcsapat csak a második félidőben lépte le (1-4) a berlinieket.

Mármint a maradékukat, hiszen nem csak az apját gyászoló Salomon Kalou és a sérült új szerzemény, Ondrej Duda, de a különmunkára fogott Mitchell Weiser, és a stadionban sem látott Alexander Baumjohann is hiányzott a Herthából. A több játékosa hozzáállásával elégedetlen Dárdai haragja most az eddigi csapatkapitányát, Fabian Lustenbergert is elérte!

Egészséges, de nincs a keretben. Több mondandóm nincs vele kapcsolatban

- mondta vészjóslóan a Hertha magyar edzője, aki a német sajtó szerint nem rettent meg attól sem, hogy a Bröndby elleni Európa Liga-selejtezős kudarc után „nagy neveket” is kiszórjon.

Nem a legjobb előjelek a Bundesliga tavalyi meglepetéscsapatánál, egy héttel az első német tétmeccs (a Regensburg elleni kupameccs), és kettővel a Freiburg elleni bajnoki rajt előtt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát