Létrehozva: 2020.11.27.

Diego Maradona magyar lányoknak mesélt italozási szokásairól

A két tinédzser harminc éve lógott be az argentin sztárhoz.

Furcsa interjút adott harminc éve Budapesten Diego Maradona. A 60 évesen elhunyt világsztár a Napoli csapatával az Újpest ellen játszott BEK-meccset, a találkozó előtt pedig egy gimnazista ikerpár kért tőle interjút a gimnáziumi lapjuk számára. A lányok a délelőtti órák helyett lógtak be az olaszok budapesti szállodájába.

A Napoli kettős győzelemmel verte ki az Újpestet

„A recepciós el akart zavarni minket, de kinyílt a lift ajtaja, s ott állt előttünk ő. Meghökkenve nézett ránk, mit akarhat két vigyorgó lány tőle. Nem beszéltünk olaszul, ő angolul alig valamit tudott, de megértette a célunkat. Azt mondta, elmegy futni, utána rendelkezésünkre állmesélte a Blikknek Friedrich Katalin, aki testvérével, Annamáriával csapott le Diegóra. – Fél órát kocogott, mi fotóztuk, majd izzadtan lehuppant a hotel halljában egy kanapéra, s várta a kérdéseinket. Nagyon rendes és kedves volt. Egy idő után kivette kezünkből a papírt, kicsit unta a felolvasásunkat, s magától kezdett válaszolni a diktafonra. A felvétel máig megvan, életünk nagy ereklyéje.”

Maradona egyáltalán nem sablonos válaszokat adott, igaz, az italról mintha kicsit szerényebben beszélt volna.

„Az üdítőkön kívül nagy ritkán, étkezés után iszom whiskyt, de csak estefelé.” – mondta akkor Maradona, akinek már akkor is meggyűlt a baja a kábítószerekkel és az alkohollal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó