Létrehozva: 2017.09.19.

Drámai változás, a poklot is megjárta az új magyar teniszhős

Néhány éve a teniszt is majdnem abbahagyta Fucsovics, most élete szezonját futja. A válogatottat is a hátán cipelte.

A magyar férfi teniszezők hatalmas bravúrt végrehajtva jutottak fel újra a Davis-kupa világcsoportjába 22 év szünetet követően. A sikerben óriási szerepet játszott Fucsovics Márton, aki nagyon mélyről jött vissza, néhány éve csak a bulizást tartotta fontosnak.

A nyíregyházi születésű játékos tehetsége nem lehet vita tárgya, a junioroknál nem akármilyen eredményeket ért el: 2009-ben US Opent nyert párosban, egy évvel később pedig Wimbledonban lett bajnok. A sikerek viszont a fejébe szálltak, és benne volt a pakliban, hogy elveszíti őt a magyar teniszsport.

2011-ben Fucsovics Mártont kitették a Davis-kupa-válogatottból, mert az akkor még csak 19 éves játékos az edzések helyett inkább a budapesti éjszakai életet választotta, gyakorlatilag minden estét bulizással töltött. Abban az időben Hornok Miklós volt a szövetségi kapitány, aki másfél évig tűrte ezt, de aztán nála is elszakadt a cérna.

Ehhez képest 2017-ben már három tornadöntőbe is bejutott, a %RIPOST% napilap keddi számából pedig megtudhatjátok, hogy Fucsovics mit tart a mostani szezon fénypontjának.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló