Létrehozva: 2021.06.09.

Eldöntötték, Dzsudzsák Balázs mindenképpen távozik Debrecenből

Már csak az a kérdés, hogy a Honvédba, vagy az arabokhoz szerződik.

Habár az Eb-re nem kapott meghívót Dzsudzsák Balázs, az országban még mindig rengeteg rajongója van, így sokakat érdekel, milyen irányt vesz a pályafutása. Ami tény, hogy a segítségével az NB I-be visszajutó Debrecennél lejárt a szerződése, és ugyan nagyon sokat köszönhet a klubnak, a Bors úgy tudja, azzal anyagi okokból nem hosszabbít szerződést.

Fotó: MTI

Jelenleg úgy tűnik, két lehetőség jöhet szóba a 108-szoros középpályás számára. Az egyik opció a Honvéd. A kispestiekhez barátja, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is csábítja Balázst, akinek az NB I-es csapat azért is lenne jó választás, mert szem előtt maradna, és egy kiemelkedő teljesítménnyel akár visszaverekedhetné magát a válogatottba az őszi vb-selejtezőkre. A megállapodás itt is az anyagiakon múlik, a Bors úgy tudja, hogy Dzsudzsák meglehetősen magas aláírási pénzt kér, ami még keresztülhúzhatja a számításokat.

Itt jön képbe a másik lehetőség, mégpedig a szélső korábbi arab klubja, az al-Ain. Az emírségekbeli együttes a héten szerződtette Szerhij Rebrovot, a Fradi távozó vezetőedzőjét, aki sajtóhírek szerint egy évre 4 millió eurós (1,39 milliárd Ft) fizetésért írt alá, és kijelentette szívesen dolgozna együtt Dzsudzsákkal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát