Létrehozva: 2018.01.08.

Edzőváltás előtt Katinka? Megszólalt Hosszú bajai mentora

Pass Ferenc amondó, talpra fog állni egykori tanítványa. Az úszó szövetség elnöke minden segítséget megadna az Iron Ladynek.

Hosszú Katinka bajai nevelőedzője, Pass Ferenc úgy látja, fontos kérdés, hogy ki lesz az Iron Lady új edzője. Közben Wladár Sándor is teljes támogatásáról biztosította Katinkát.

Katinka első világbajnoki címét még Pass útmutatása mellett szerezte Rómában, a kapcsolatuk nagyon szoros. Így nem csoda, ha Hosszúnak rosszul esett, amikor tavaly novemberben Shane Tusup nekiesett egykori mesterének a bajai Halászlé Kupán.

„Mivel csak a sajtóból hallok a történtekről, találgatni tudok én is. Az a nyolc év, amit együtt töltöttünk Baján, viszont lehetőséget adott, hogy jobban megismerjem. Ez alapján állítom: kilábal a hullámvölgyből” mondta Pass a Borsnak. Hozzátette, az úszásban egyedül nehéz készülni, ezért fontos kérdés, ki lesz az új edzője Hosszúnak. 

Pass arra a kérdésre, hogy visszavenné-e Katinka szakmai munkájának az irányítását, így felelt:

Ez a sci-fi kategóriába tartozik.

„Megírtam Katkának, minden segítséget megadunk neki, ha már végtelenül sokat tett a magyar sportért” – ezt már Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke mondta Hosszúval kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Julian Nagelsmann tárgyal a Bayern Münchennel, napokon belül eldől a sorsa

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát