Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.21.

Elárulták, nagy volt az ijedtség a Barcelona VIP-páholyában

A Fradi vezérigazgatója szerint büszke lehet magára a klub.

„Nagyon jó élményekkel megyek haza, ugyanis véleményem szerint a legkisebb különbség a pályán volt köztünk, hiszen ha megnézzük, akkor egy olyan csapat ellen játszottunk, amelynek körülbelül harminc-negyvenszeres a költségvetése” – ezt Orosz Pál, a Fradi focicsapatának vezérigazgatója nyilatkozta a gárda, barcelonai veresége után.

A vezető szerint az 5-1-es kurdarc ellenére büszke lehet magára a csapat, mivel papíron akár nagyobb is lehetne a különbség.

„Próbáltuk játszani a játékunkat, de azért természetesen alapvető különbség van a két együttes játékoskerete között. Mindenesetre egyáltalán nem futballoztunk alárendelten, nem játszottuk el az az áldozati bárány szerepét.”

Fotó: MTI/EPA/EFE/Alberto Estevez

Orosz Pál azt is elárulta, a Fradi szépítő találata után még izgultak az emberhátrányba kerülő Barcelona vezetői.

„A gólunk után a VIP-páholyban azért volt némi mozgolódás a barcelonaiak részéről.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János