Létrehozva: 2019.06.30.

Elszabadult indulatok, gyűlölik és gyalázzák Lewis Hamiltont

Rendre belekötnek, gyalázzák és kritizálják a szurkolók a közösségi oldalakon az ötszörös Forma-1-es világbajnok Lewis Hamiltont.

Lewis Hamilton egy hete azt írta az Instagram-oldalán, hogy nem törődik a negatív kommentekkel, a gyűlölködéssel és az irigykedéssel. Reakciója annak szólt, hogy nagyon sokan támadták őt a Kanadai Nagydíjon történtek miatt, ahol ölébe hullott a győzelem, miután a futam nyertese, Sebastian Vettel öt másodperces büntetést kapott.

A gyűlölködés olyan méreteket öltött, hogy még Vettel is reagált rá, és Hamilton védelmére kelt. Azt mondta, nem a brit pilóta hozza a szabályokat, nem őt kell számon kérni a döntés miatt.

Persze Hamiltont nem csak ekkor támadták, valójában már évek óta rendszeresen kritizálják. A legtöbben a celebeket megszégyenítő életvitele miatt piszkálják őt, mások pedig azért, mert túl sokat enged meg magának. Már-már rendszert csinál abból, hogy felmentést kér a versenyeket megelőző csütörtöki médianapokról. Rajongói eközben úgy vélik, kizárólag azért bántják Hamiltont, mert ő és a Mercedes ekkora fölényben van.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint a szurkolóknak inkább örülniük kéne annak, hogy láthatják minden idők egyik legjobb pilótáját:

"Szerintem az emberek nem fogják fel, hogy talán minden idők legjobb versenyzőjének kivételes karrierjét követik. Most valamiért keményen kritizálják őt, ami talán jobb címeket szül, talán több újságot ad el, vagy több kattintást hoz."

Lewis Hamilton a modern Forma–1 egyik legsikeresebb versenyzője a maga öt világbajnoki címével. Kétség kívül a jövőben is megosztja majd a közvéleményt.

Hamilton a 80. győzelmét hajtja

Lewis Hamilton egy héttel ezelőtt az idei hatodik, egyben pályafutása 79. futamgyőzelmét aratta a Francia Nagydíjon. Ez azt jelenti, hogy már 36 ponttal vezet az összetettben csapattársa, a finn Valtteri Bottas előtt. A vasárnapi Osztrák Nagydíjon a 80. sikerét hajtja, amivel közelebb léphet a rekorder Michael Schumacherhez, aki 91 győzelmet aratott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó