Létrehozva: 2016.09.25.

Ez már sok! Pintér Attila megint alakított

A Mezõkövesd négygólos vereséget szenvedett a Vasastól. Pintér Attila nehezen viselte az újabb kudarcot.

Sorrendben harmadik meccsén maradt nyeretlen a Mezőkövesd, amely immár kieső helyen áll az NB I-ben. Szombaton a Vasas 4-0-ra verte Pintér Attila együttesét, és az egykori szövetségi kapitány meglehetősen rosszul viselte a kudarcot.

Pintér Attila ismét balhézottA csakfoci.hu beszámolója szerint a meccs után hiába rohant mellette az M4 Sport riportere, az edző nem állt meg, inkább az öltözőbe sietett. Később elkezdte rakosgatnia a holmiját a csapat buszára, valamint a saját autójába, de ekkor már két helyen lett volna jelenése: az M4 kamerája előtt és a sajtótájékoztatón.

Nem tudok kettészakadni” – reagált Pintér, aki végül előbb eleget tett a tévéseknek, majd az újságírók elé ült. Miután bejezte mondandóját, rászólt egy zsurnalisztára, hogy ne grimaszoljon, majd kifelé menet tovább zsörtölődött:

"Nekem senki ne grimaszoljon, amikor én beszélek.”

Pintér egy hete is kisebb cirkuszt csinált, amikor a Diósgyőr-Mezőkövesd meccs után megfenyegette a játékvezetőt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael és Amerika a háborúról tárgyal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián