Létrehozva: 2016.05.09.

Ezért hallgatott ilyen sokáig Kiss Lászlóék áldozata

A szexuálpszichológus szerint nem csoda, hogy Zsuzsanna csak hosszú tépelõdés után állt nyilvánosság elé.

Hetekkel az ügy kirobbanása után borított Takáts Zsuzsanna. Kiss László és társai 1961-es áldozatának lelkiállapotáról a TV2-n Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus beszélt:

„Nem véletlen, hogy ilyen hosszú időbe telt, mire jelentkezett és képes volt beszélni a dolgokról"

– mondta a szakértő, hangsúlyozva: az áldozatok nagy része a sokk után nem mer, nem tud beszélni a történtekről.

„Ez talán úgy érthető meg a legjobban, hogy a lélek sérülései is sebek. Egy friss, nyílt seb még újabb sértése, például a kihallgatások, még erősebb sérülést okoznak. Akár "elvérezhet” a páciens. Azután, amikor a seb begyógyul valamilyen szinten, jobb nem feltépni. A heg azonban mindig megmarad, és folyamatosan látható és érezhető marad.”

Zsuzsanna - érthetően - ma is elcsukló hangon beszélt a történtekről. Talán sosem lesz képes megbocsájtani az erőszakolóinak.

„Nagyon fontos a szexuális erőszak áldozatainál a poszttraumás stressz-zavar, ami folyamatos magas készültségi szintet jelent. Például folyamatos alvászavarban szenved.

De, minden olyan inger, ami akár arra helyszínre emlékezteti, ahol az erőszak történt, pánikreakciót vált ki az áldozatból. Minél inkább el akarja kerülni az emlékképeket, annál erősebben jelentkeznek”

– mondta el a szakértő a Mokka hétfői adásában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó