Létrehozva: 2019.01.19.

Fantasztikus hírre ébredt Hosszú Katinka, a rajongók is örülhetnek

Új szupersorozatot indít a FINA, amelynek második állomása Budapesten lesz a Duna Arénában. Cseh László és Milák Kristóf is rajthoz állhat.

Bajnokok Sorozata néven három versenyből álló szériát indít a Nemzetközi Úszószövetség, amelynek második állomása Budapesten lesz a Duna Arénában május 11-12-én - közölte a Magyar Időkkel Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, aki Szántó Dáviddal, a szövetség nemzetközi sportigazgatójával járt Lausanne-ban, a FINA székhelyén Julio Maglione, a szervezet elnöke meghívására.

A lap szombati száma szerint az 50 méteres medencében rendezendő sorozatra 45 férfi és 37 női úszót hívtak meg, a költségek fedezése mellett.

A pénzdíj összesen 3,9 millió dollár, az első helyezettek 10 ezer, a győztes váltók 16 ezer dollárt kapnak, egy világcsúcs tarifája 20 ezer dollár.

Magyarországot a FINA meghívása alapján Hosszú Katinka, Cseh László és Milák Kristóf képviselheti.

A sorozat első állomása a kínai Kvangcsu (április 27-28.), a harmadik pedig Indianapolis (május 31.-június 1.) lesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó