Létrehozva: 2021.10.07.

Szívszorító szavak, sírva fogadta a borzalmas hírt a magyar olimpiai bajnok

Az utolsó helyről várja a folytatást az Újpest a labdarúgó NB I-ben. A lila-fehérek legendás labdarúgója, Fazekas László megkönnyezte, hogy ilyen mélyre süllyedt a 20-szoros magyar bajnok klub.

Nyolc forduló után egyedüli csapatként nyeretlen, három ponttal az utolsó helyen áll az Újpest az NB I-ben. A lila-fehérek egykori legendás csatára, a 73 éves Fazekas László a Metropolnak elmondta, fájó látnia, hogy szeretett klubja hosszú évek óta lefelé csúszik. Noha az újpesti szurkolók megérdemelnének egy olyan csapatot, amely a legjobbak között van Magyarországon.

Fazekas László megkönnyezte az Újpest szereplését
Fotó: Nemzeti Sport

Szombaton ért a mélypontra az NB I-ben az Újpest, amikor a csapat odahaza 3-1-re kikapott az addigi sereghajtó Gyirmót ellen. Fazekas László elárulta, a spanyolországi Marbellán érte a hír, hogy ismét vereséget szenvedtek a lila-fehérek.

„Dunai Antal barátom hívott fel meccs közben, kérdeztem tőle, mi az állás? – mesélte Fazekas a Metropolnak. – Azt felelte, 3-0, erre mondtam neki, na végre, ő meg hozzátette, de nem nekünk. Nem hittem el, hogy a Gyirmót ellen sem tudunk nyerni. Komolyan megkönnyeztem, hogy ilyen mélyre süllyedt szeretett klubom. Borzalmas érzés.”

Fazekas László az Újpest történetének egyik legsikeresebb csatára. 1965-től 15 éven át játszott a IV. kerületben, és minden egyes szezonjában dobogón végzett. Kilenc bajnoki cím, négy ezüst- és két bronzérem szerepel a neve mellett. Háromszor gólkirályként ünnepelhetett az NB I-ben, háromszor győzött a Magyar Kupában, 1980-ban pedig elnyerte az európai ezüstcipőt. Az Újpesti Dózsa 1985-ban a klub örökös bajnokának választotta. 1968-ban olimpiai bajnoki címet nyert, a magyar válogatottban 92 meccsen 24 gólt szerzett.

Roderick Duchatelet, az Újpest belga tulajdonosa elárulta, mikor döntene az edzőváltás mellett.

„Csak akkor váltanék, ha azt látom, nincs más megoldás, és nincs fejlődésmondta az nso.hu-nak a tulajdonos Michael Oenning vezetőedzőről. – Ugyanakkor a mostani idényben egyszer futballoztunk igazán rosszul, sajnos épp legutóbb, a Gyirmót ellen.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Aggódva figyelik a tudósok: nagyon furcsa dolog történik a Vénusszal

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián