Létrehozva: 2017.01.24.

Felébredtünk, egymeccses csodát kaptunk a kézilabdásoktól

A norvégok kegyetlenül kihasználtak minden magyar hibát, amelyekbõl elég sok volt. Egyedül Dánia ellen játszott nagyot a válogatott.

A magyar férfi kézilabda-válogatott 31–28-ra kikapott Norvégiától, így nem sikerült bejutni a világbajnokság legjobb négy csapata közé.

Az olimpiai bajnok dánok ellen világraszóló győzelmet aratott a csapat, Norvégia ellen viszont nagyon rosszul kezdtek a fiúk, a hetedik percben 6–1-re vezetett az ellenfél, Xavier Sabaté azonnal időt is kért, hogy rendet tegyen a fejekben.

Ez viszont nem sikerült valami jól, a norvégok gyakorlatilag minden támadásukból gólt lőttek, még emberhátrányban is sikerült bevenniük Mikler Roland kapuját. 11 gólnál viszont megrekedtek, a 21. percben náluk is jött az időkérés.

Már úgy tűnt, hogy sikerülhet faragni a hátrányunkon, azonban hiba hibát követett nálunk az első félidő hajrájában, ezzel szemben a norvégok alig hibáztak, szinte tényleg mindent bedobtak, a szünetben 17–10-re vezettek teljesen megérdemelten.

A második félidő elején szerencsére jöttek a magyar gólok – a probléma az volt, hogy a másik oldalon is ez volt a helyzet, nem tudtuk védekezésben lelassítani az ellenfél gyors támadásait.  

A 45. percben már 10 góllal vezetett Norvégia, addigra teljesen szétesett a magyar csapat fejben. Az utolsó 15 percben már csak az volt a kérdés, hoy mi lesz a végeredmény, a norvégok végül három góllal nyertek, az eredmény ránk nézve hízelgő.

A lelátóról folyamatosan zúgott a Harcoljatok, fiúk! rigmus, de ez most nem segített. Ezen a világbajnokságon igazából csak Dánia ellen tudott nagyot játszani a magyar válogatott – azért a meccsért jár az elismerés, a többi találkozón viszont van miért elmarasztalni Nagy Lászlóékat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

travelo.hu

Pár nap, és újra kinyit Róma ingyen látogatható, mesés rózsakertje

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát