Létrehozva: 2016.07.09.

Friss: Kiderült, mi vár Magyarországra 2020-ban!

Magyarország rendezi 2020-ban valamennyi vizes szakágban az Európa-bajnokságot Paolo Barellinek, a kontinentális szövetség (LEN) elnökének szombati bejelentése szerint.

Szerző Brenner Balázs

A magyar szövetség arról adott tájékoztatást az MTI-nek, hogy az eseményeket nem egyszerre rendezik, mint a világbajnokságok esetében, hanem a vízilabdatornát januárban, az úszás, a műugrás és a műúszás Eb-jét májusban, míg a nyíltvízi úszókét júniusban tartják.

Budapest sportszerető város, Magyarország sportszerető ország, s ezt számos kiváló esemény megrendezésével bizonyították. Magas szintű és folyamatos az együttműködésünk a magyar szövetséggel, ennek példája a jelenleg Hódmezővásárhelyen zajló junior úszó Európa-bajnokság

- vezette fel a LEN vezetőtestületének, a Bürónak a döntését az olasz sportvezető, aki ezt követően nyitotta ki a rendező ország nevét tartalmazó borítékot.

A 2020-as Eb sikere szinte garantált, hiszen 2017-ben ugyanúgy minden szakágban vb-t rendez Magyarország.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó