Létrehozva: 2016.07.06.

Három olimpiai aranyat is elvesz a kajakosoktól a doppingoló Dombvári?

Párosban nagyon kiszúrt a társával.

Kedden a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közleményben jelentette be, hogy a szegedi olimpiai válogatóversenyen az egyik versenyző pozitív doppingmintát adott. A %RIPOST% megtudta, hogy Dombvári Bencéről van szó, aki komoly eltiltásra számíthat, ráadásul ezzel a magyar csapatnak is komoly károkat okozhat.

Dombvári kajakegyesben, kajak kettesben és kajaknégyesben indult volna a riói olimpián, mind a három számban 1000 méteren. Szinte biztos, nem indulhat egyesben, míg kettesben és négyesben másokat fognak elindítani. Így az is lehet, hogy ezt megérezzük az olimpiai éremtáblázaton, három arany is elúszhat Dombvári doppingolása miatt. Korábban Storcz Botond szövetségi kapitány úgy döntött, hogy egyesben nem engedi indulni Dombvárit, viszont új válogatót írt ki jövő hétre a négyesnek.

Dombvári tettével veszélyeztette páros partnere, Hufnágel Tibor indulását is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

vg.hu

M30-as autópálya: hiába zárták le két hónapja, azóta sem történt semmi a szétrepedt szikszói szakaszon

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián