Létrehozva: 2018.04.27.

Hatalmas öröm: versenyzés közben lehet újra apuka Michelisz Norbert!

Mozgalmas napok várnak a magyar autóversenyzõre, aki újra nyerni akar a Hungaroringen.

Hétvégén a Hungaroringen rendezik a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonjának második fordulóját. Michelisz Norbert izgalmas napokra készül, hiszen az is előfordulhat, hogy épp a hazai versenyhétvége közben születik meg második kislánya!

Norbi első kislánya, Mira tavaly márciusban született, hamarosan pedig megérkezik a családba a kishúga is. A csöppség születését május elejére várják, de nem kizárt, hogy már hétvégén a karjukba foghatják őt a szülei.

„Nem akarom túlgondolni a helyzetet, szeretném élvezni minden pillanatát annak, hogy másodszorra is apa lehetek. Azok az emberek vesznek körül, akik mindig minden segítséget megadnak nekem. Versenyhétvége közben nem tudok egyszerűen lelépni, ha mondjuk szombaton megszületne a pici, akkor is becsülettel végigcsinálnám  az időmérőt és a futamot, és utána ugranék haza Pécsre” – mesélte a %RIPOST%-nak Michelisz, aki most még nem akarta elárulni, hogy mi lesz az újszülött baba keresztneve.

Azt is elmondta lapunknak Norbi, hogy nagyon szeretne újra versenyt nyerni a Hungaroringen, legutóbb 2015-ben tudott győzelmet ünnepelni a magyar drukkerek előtt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó