Létrehozva: 2015.08.02.

Hiszti miatt repültek a wimbledoni magyar hősök

Megtagadták az edzést a magyar tenisz új csillagai.

Nem csitul a botrány a magyar teniszben.

Mint arról beszámoltunk, a hazai szövetség kizárta U18-as csapatából két nagy tehetségét, Stollár Fannyt és Gálfi Dalmát.
A %RIPOST% úgy tudja, a wimbledoni bajnokságon junior párosban győztes lányok tiszteletlenül viselkedtek az Európa-bajnokságon.
Ezt megerősítette a hazai szövetség közleménye is.
 

A játékosok nyíltan felülbírálták az edző utasítását, vagy a korábban a egyeztetett programot, menetrendet önállóan megváltoztatták.

- áll Richter Attila főtitkár indoklásában.


Úgy tudjuk, a lányok többször is hisztiztek, illetve nem voltak hajlandók edzeni.

Tiszteletlen megnyilvánulások is történtek. Többször késtek tréningről, nyíltan felülbírálták az edző utasításait

- mondta a főtitkár, aki hozzátette, a lányokat csak a csapatból rúgták ki, a szövetség továbbra is megkülönböztetett figyelemmel kíséri versenyeiket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát