Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.12.23.

Hosszú Katinka egyedül marad a harcban

Versenyzõtársai nem állnak ki Katinka mellett. Pedig a világsztár a többiek nevében is bírálta a szövetséget. Cseh László azonban meglepõ választ adott erre, a többiek meg hallgatnak.

Magára hagyhatják Hosszú Katinkát a harcban a versenyzőtársai. Amikor a világ legjobb úszónője jobb feltételekért támadta a hazai szövetséget, úgy tűnt, nincs egyedül a véleményével. Világ- és Európa-bajnok versenyzőnk hangsúlyozta, többek kívánságát közvetíti, másokért is harcol.

Ehhez képest a bajnokaink egyelőre hallgatnak, aki pedig beszélt, az inkább a szövetség mellé állt. A kétszeres vébé-első Cseh László például nem érti, miért volt szükség Katinka kirohanására.

Ha akadt is gond, azt meg tudtuk beszélni. Nem is nagyon értem, mire gondol Katinka, ráadásul a karácsony előtti időzítés sem ideális

- fogalmazott a TV2 Tények este című műsorában Cseh, aki hozzátette, Hosszú őt nem kereste a problémákkal.

Furcsa ügy ez, s rossz látni, hogy a magyar úszás két jelentős alakja ellentmondóan nyilatkozik ugyanabban a témában.

Tény, Hosszú többször is hangsúlyozta, számára ez nem anyagi jellegű vita, ki tudná fizetni mindazt, amit most vár a szövetségtől. Egyszerűen csak azt szeretné, ha érezné a törődést a vezetők részéről.

Félő, szó szerint hosszú viaskodás lesz ez, s csak remélhető, hogy nem a sportolók lesznek áldozatai egy esetleges hatalmi harcnak. Nyolc hónappal az olimpia, sőt, másfél évvel a hazai vébé előtt nagyon nem jönne jól.

Érdekesség, hogy a keddi kirohanás után egy nappal milliós karácsonyi ajándékokat kaptak a legjobb úszók. A szerződéstervezeteket másfél hete dolgozták ki, Gyárfás Tamás elnök elmondása szerint személyenként 2-től 12 millió forintig terjedő támogatás járt - többek között Hosszú Katinkának is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János