Létrehozva: 2016.10.09.

Hosszú Katinka férjének csomagolnia kellett

Egészen gyerekes dolog miatt vonták kérdõre az Iron Ladyt. Az amerikai edzõ visszakérdezett, hogy biztos jól hallja-e azt, amit az olimpiai bajnok mond.

Hihetetlen sorozatot produkál Hosszú Katinka, aki gyakorlatilag másfél hét alatt annyi érmet nyert, mint a sokan egész életük alatt sem. Az Iron Lady Peking és Dubaj után Dohában is medencébe szállt, ahol a szombaton Hosszú Katinka két órán belül négy arany- és két ezüstéremmel zárt.

A háromszor olimpia bajnok vasárnap is rajtkőre állt, és jó szokásához mérten a számok többségében nem talált legyőzőre. A második napon Katinka 5 arany mellett két ezüsttel bővítette az éremkollekciót. Ez csak Dohában 9 aranyat és négy ezüstöt jelent összesen, ami brutális teljesítmény még Katinkától is.

A sok érem miatt azonban kialakult egy kisebb vita Shane Tusup és Hosszú Katinka között. Az érdekes jelenetről az Iron Lady férje és edzője tett fel Instagramra egy képet. A bőröndbe mellesleg 38 érem került a tíznapos túra során.

"Igen szívem, értem, hogy ma este repülünk a döntők után, és emiatt sietnem kell a pakolással, de kicsit össze vagyok zavarodva."

Kinek a bőröndjébe kellene az ÖSSZES érmet berakni?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó