Létrehozva: 2016.03.13.

Így vette be Csepelt a Fradi-tábor - fotók, videók

Kétszer annyian szurkolnak a tartalékcsapatnak, mint az FTC bajnokesélyes ászainak. Jenner és a leselejtezett régi Fradi-sas is az ultrákkal demonstrált.

10 125-en látogattak ki a Csepel FC és az FTC tartalékcsapatának meccsére, a harmadosztály Nyugati-csoportjában - jelentette helyszíni tudósítónk. Ez már csak azért is döbbenetes, mert szombaton, az NB I-es forduló átlagnézőszáma alig haladta meg a kétezret.

A gyakran kozmetikázott adatok szerint is összesen csak 12 786-an látogattak ki a pályákra. Ebből a maga 4858 szurkolójával a gyakorlatilag már bajnok FTC-é volt a legtöbb néző, de ez hiába a játéknap nézőcsúcsa, ettől még az egész idény mélypontja volt a zöld-fehéreknél. Ehhez képest Csepelen...

A magyarázat: a Lipcsei Péter vezette FTC II mérkőzésére szervezett demonstrációt a Fradi-tábor. A Groupama Arénában kötelezővé tett beléptetőrendszer - és más sérelmek - miatt az NB I-es meccseket bojkottáló szervezett szurkolói csoportokat Görögországból, Lengyelországból és Ausztriából érkező barátaik is erősítették.

A tömeg nagy része rendőri felvezetéssel, együtt vonult a csepeli HÉV-állomástól a stadionig, mások buszkonvojjal érkeztek. Az egykor szebb napokat is látott, volt NB I-es házigazda pályáján legalább 20 éve nem látott létszámban jelentek meg. A csepeli tábor szép gesztussal fogadta őket: "Ti vagytok a Ferencváros"-feliratú molinót feszítettek ki.

A meccset amúgy 2-0-ra a csepeliek nyerték, de talán ők is egyetértenek azzal, hogy most nem az eredmény volt a legfontosabb.

 

A Ferenczvárosi C-közép videója a szurkolásról:

 

Libabőr...

Közzétette: Ferenczvárosi C-közép – 2016. március 13.

 

De jelen volt a zöld-fehérek korábbi holland légiósa, Julian Jenner, és a tavaly újra cserélt kabalafigura, a régi Fradi-sas is.

A Fradi-ultrák legutóbb a kispesti Bozsik-stadion hazai szektorainak egy részén szurkoltak, ahová a másutt már nem kötelező klubkártya, a vénaszkenner használata nélkül is bemehettek. Ezzel az eszközzel kapcsolatban a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor néhány napja elmondta: továbbra sem enged a szurkolói nyomásnak.

„Mi nem engedhetünk. Szükségünk van a vénaszkennerre a kapuknál történő biztos ellenőrzésre, amit ez a szerkezet testesít meg, ráadásul az ellenzők félelmei alaptalanok voltak, mert az elmúlt több mint másfél évben semmilyen személyiségi jogi visszaélés nem történt. Ha elfogadják, hogy a stadionba beazonosítottan kell bejönni, normálisan kell viselkedni, nincs kirekesztés, nincs trágár beszéd, nincsenek fasiszta jelképek, akkor természetesen örömmel látjuk őket” - idézte a Fidesz pártigazgatóját a Magyar Idők.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó