Létrehozva: 2017.02.11.

Ingyenfoci, Magyar Kupa nulla forintért

Forintban értéktelen sorozattal kezdõdik a magyar focitavasz. Indul a Magyar Kupa, ahol a korábbiakkal ellentétben nem jár pénz a legjobbaknak. Támogató híján csak érmet tehet zsebre a gyõztes.

Többek között Ferencváros-Honvéd rangadóval kezdődik a focitavasz, a két rivális a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében csap össze egymással. A tét nagy, aki nyer, az nagy lépést tehet akár a döntő felé. Kérdés, hogy akad-e ennél is nagyobb tét a sorozatban résztvevők számára?


Utánanéztünk, s kiderült, a csapatok bizony ingyen fociznak az MK-ban, célprémiumot ugyanis nem tűzött ki az MLSZ. A sorozat versenykiírása ugyan tartalmazza, hogy a gárdák egyenként 50 ezer forint + ÁFA összegért jelentkezhetnek a sorozatba, pénzt viszont nem láthatnak viszont szereplésük után. A versenykiírás a díjazás címszó alatt a következőket sorolja fel.

„A Kupa győztese elnyeri az MLSZ által felajánlott díszes vándor kupát. A győztes a kupát egy évig őrzi.”

Emellett az első és második helyezett kap 40-40 darab aranyozott, illetve ezüstözött érmet, többet viszont egy darabbal sem kérhetnek.

A szövetség fukarkodásának oka többek között az, hogy idén sem sikerült névadó szponzort szerezni a kupasorozatnak, korábban egy-egy vállalat tízmilliós nagyságrendű összeggel jutalmazta a legjobb együttest.

Hogy milyen jogosultságot kap még a győztes, arról a %RIPOST% szombati számában olvashatsz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Négy játékosát száműzte a BL-nyolcaddöntős focicsapat edzője

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa