Létrehozva: 2018.09.30.

Jöhet a revans: Vettel vakmerő tervvel tenne keresztbe Hamiltonnak

Hat futam van hátra a 2018-as szezonból, a Ferrari versenyzõje mindegyiket meg akarja nyerni. Szocsiban nem lesz egyszerû dolga.

Már csak hat verseny van vissza a Forma–1 2018-as szezonjából, Sebastian Vettel lemaradása jelen pillanatban 40 pont a világbajnoki éllovas Lewis Hamilton mögött. A Ferrari pilótája maga jelentette ki, hogy innentől minden futamot meg kell nyernie ahhoz, hogy legyőzze legnagyobb riválisát. A terve azonban már a hétvégi Orosz Nagydíjon füstbe mehet.

Szocsiban ugyanis eddig csak Mercedes-pilóta tudott versenyt nyerni (Lewis Hamilton 2014-ben és 2015-ben, Nico Rosberg 2016-ban, míg Valtteri Bottas 2017-ben). Most Sebastian Vettelnek égető szüksége lenne arra, hogy megtörje a Ferrari átkát, mert matematikailag ugyan nem veszítheti még el a világbajnokságot, de további pontvesztés esetén Hamilton fél kézzel már fogná a trófeát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián