Létrehozva: 2021.05.22.

Rossz hír, csak jövőre játszhat a magyar válogatott sérült focistája

Legkésőbb januárban térhet vissza a pályára a Kalmár Zsolt, aki Andorra ellen sérült meg.

Pénteken átesett az újabb műtéti beavatkozáson Kalmár Zsolt válogatott labdarúgó, akinek a térde március 31-én az Andorra-Magyarország világbajnoki selejtezőn sérült meg súlyosan.

Kalmár Zsolt újabb műtéten esett át
Fotó: MTI

Az operációról dunaszerdahelyi klubjának, a szlovák élvonalbeli DAC-nak a közösségi oldala számolt be. A futballista elszakadt külső oldalszalagját április 12-én már megműtötte Majzik Ernő. Akkor derült ki, hogy a keresztszalagjának nagyobb része is megsérült – amit korábban az MR-vizsgálatok nem mutattak ki -, ezért újabb beavatkozás vált szükségessé. Utóbbi azonban jó pár napot csúszott, mert sérült testrészben sokáig nem szűnt meg a gyulladás, és addig nem lehetett újra megműteni.

Kalmár három héttel ezelőtt az M1 aktuális csatornán elmondta: a rehabilitációs munkát csak egy hónappal a második műtétje után kezdheti el, addig nem végezhet számottevő mozgást. Számításai szerint novemberben vagy decemberben, de legkésőbb januárban térhet vissza a pályára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát