Létrehozva: 2016.04.02.

Kiderült: HANS-nak és négy társának köszönheti Alonso az életét

Bahreinben nem versenyezhet, a Forma-1 világbajnok tüdejét féltik a horrorbalesete után. 20 éve még túl sem élte volna. Öt oka van, hogy most ennyivel megúszta.

Az új, aggasztó fejlemények miatt is nehéz napirendre térni Fernando Alonso melbourne-i horrorbalesete fölött. A McLaren spanyol világbajnoka két hete, a Forma-1 nyitófutamán csodával határos módon úszta meg a látványos bukfencezést, miután összeakadt Esteban Gutierrez Haas-masinájával.

 

Sokáig úgy tűnt, hogy csak az autója tört ripityára, de a pilótának csodák csodájára kutya baja. Aztán...

„Vannak fájdalmaim, olyan volt, mintha egy gigantikus mosógépbe kerültem volna” - panaszolta a 48 méteres repülés, a három átpördülés után Alonso.

A Bahreini Nagydíj előtt aztán kiderült: azért ennél nagyobb lehet a baj! A Nemzetközi Automobil-szövetség orvosai eltiltották a versenyzéstől Alonsót. A mellkasi CT-vizsgálatok után a tüdejét féltik: bordatöréstől és légmell kialakulásától tartanak.

A szakértők szerint két évtizede még nem élte volna túl a 307 km/h-s sebességnél, 46 G-s erőhatással (a testsúlya 46-szorosával, több mint három tonnával) bekövetkezett balesetet. Alonso ülése meg is repedt, de hogy neki nem lett nagyobb baja, azt öt dolognak köszönheti:

  • amikor először a bal oldalával nekiütközött a falnak, a cockpit biztonsági cellái védték meg. 2009 óta olyan anyagból készült réteg óvja a pilótákat, amilyenből a golyóálló mellények is készülnek;
  • a jobb első kereke leszakadt ugyan a felfüggesztésről, de két ultraerős acélköteg megakadályozta, hogy eltalálja a versenyző fejét;
  • a bukfencezéseknél a 2,4 tonnáig terhelhető bukócső akadályozta meg, hogy Alonso feje a talajhoz csapódjon;
  • a becsapódáskor a gumikból álló fal tompította az ütközés erejét (1997 óta lecsavarozzák a gumikat, hogy stabilabbak legyenek);
  • Alonso fejét és hátát a karbonszálas gallér, a 2003 óta kötelezően viselt HANS (Head And Neck Support) védte.
  • Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

    origo.hu

    Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

    borsonline.hu

    3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

    mandiner.hu

    Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

    ripost.hu

    Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

    vg.hu

    Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

    origo.hu

    Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

    astronet.hu

    Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

    she.life.hu

    A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

    ripost.hu

    Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    TÜZELŐÁLLÁS

    Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

    TÜZELŐÁLLÁS

    "Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

    TÜZELŐÁLLÁS

    Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

    TÜZELŐÁLLÁS

    „Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

    TÜZELŐÁLLÁS

    Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

    TÜZELŐÁLLÁS

    Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

    TÜZELŐÁLLÁS

    Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát