Létrehozva: 2016.11.16.

Kirakják a világbajnoki csapatból Hosszú Katinkát?

A magyar szövetség ma hirdeti ki, hogy ki utazik a windsori rövidpályás világbajnokságra. Elképzelhetõ az is, hogy a botrány után Hargitay nem nevezi Hosszút.

Ma délben sajtótájékoztatót tart a Magyar Úszó Szövetség. Az eseményen jelenti be a szövetség, hogy ki milyenen számban indulhat a windsori rövidpályás világbajnokságon. Az esemény kapcsán már volt egy balhé, Gyurta Dániel Facebookon sérelmezte, hogy öccse csak egy számban lesz nevezve, később az úszó nyomására a kapitány engedett.

Mivel Magyarországon minden forgatókönyv elképzelhető, ezért nem zárható ki az az eshetőség sem, hogy végül a MÚSZ erődemonstráció nyomán nem nevezi Hosszú Katinkát a windsori világeseményre. Ennek a forgatókönyvnek két éle van. Egyfelől jeleznék, hogy a szövetség áll Katinkáék felett és nem fordítva, másfelől óriási veszteség lenne az Magyarország számára, ha Hosszú nem szállítaná az aranyérmeket.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, Hosszú Katinka nyílt levélben támadta a Magyar Úszó Szövetséget. Állítása szerint a szövetséggel való viszonya változatlan, és érthetetlenül áll az előtt, hogy Gyárfás több helyen is lenyilatkozta, hogy minden rendben van. Katinka szerint Gyárfás Tamás volt az első, aki azt mondta neki 2008-ban, hogy vonuljon vissza.

A közlemény végén az Iron lady felszólította Gyárfás Tamást, hogy mondjon le.

"Amennyiben Gyárfás Tamásnak valóban fontos a magyar úszás, és olyan elhivatottság van benne a sport iránt, mint ahogy azt állítja, önként távolítsa el

a magyar úszásra legártalmasabb tényezőt,önmagát és mondjon le tisztségéről.

Katinka levelére reagált a Magyar Úszó Szövetség, valamint az M4 reggeli sportműsorában Hargitay András is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló