Létrehozva: 2018.09.18.

Kitálal az erőszakkal vádolt magyar sportoló volt felesége

"22 évig éltem Kósz Zoltánnal, két gyermeket neveltünk fel együtt. Ma már külön élünk, de az elmúlt két nap eseményei okán meg kell szólalnom."

Szerző Ripost

Mint azt megírtuk, két vízilabdázót vádolt meg egy 13 éves kislány azzal, hogy két évvel ezelőtt megerőszakolták. A két férfi közül egyelőre csak Kósz Zoltán szólalt meg, és leszögezte, ártatlanok. Most a sportoló felesége is nyilatkozott. 

"22 évig éltem Kósz Zoltánnal, két gyermeket neveltünk fel együtt. Ma már külön élünk, de az elmúlt két nap eseményei okán meg kell szólalnom. Nem azért teszem ezt a nyilatkozatot, mert azt gondolom, hogy Zolinak az én védelmemre lenne szüksége, hanem, hogy hangot adjak végtelen felháborodásomnak, s tompítsam a tehetetlenség érzését. Egyelőre magam is csak találgatni tudok, hogy ez a képtelen helyzet milyen erők mentén alakulhatott ki.

Ez a történet nem három emberről szól, hatással van az érintettek valamennyi hozzátartozójára, anélkül, hogy az ügy felgöngyölítésére feljogosított hatóságok egyáltalán bármiféle eljárást megkezdtek volna. Világos, hogy mára a médiának a józan észt elsöprő ereje lett, és a hétvége eseményei alapján úgy tűnik, néhány médium vissza is él a hatalmával. A klikkekért és a nézettségért folytatott harcban már nemcsak felelőtlenül, hanem jogszabályokat sértve, akár a rágalmazás büntetőjogi következményeit is kockáztatva gázolnak keresztül életeken. Úgy érzem, hogy ott, ahol a bíróságnak kellene döntenie, ma a lájkok száma dönt.

Itt szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki ilyen körülmények között is megőrizte a józan ítélőképességét és tartózkodott az ítélkezéstől. Kétségem sincs Zoliék ártatlansága felől, de az okozott erkölcsi kár már most helyrehozhatatlan. Ki, mikor és hogyan fog ezért felelni? Egyoldalú, idő előtti és megalapozatlan hírek áldozata ma a három érintett, a hozzátartozók, csakúgy, mint minden néző és olvasó" - írta a Kópé Uvse Facebook-oldalán Horváth Villő.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián