Létrehozva: 2019.10.21.

Kitálalt az NB I fenegyereke, aki balhézott a szombati meccs után

„Néha egy szó elég, hogy megőrüljek”. Kukoc csak pár percet játszott a Honvédban, de a lefújás után összeugrott egy zalaegerszegi rendezővel.

A Honvéd gólpasszkirálya, Tonci Kukoc csak a 88. percben léphetett pályára csereként a Zalaegerszeg otthonában aratott 1-0-s győzelem során.

 

A horvát középpályás neve mellé mégis könnyen újabb asszisztot jegyezhettek volna fel, ha csapattársa, Amadou Moutari nem önzőzte volna el a ziccerét.

Kukoc megint nem bírt az idegeivel
Fotó: Facebook

 

Talán ez idegesítette föl Kukocot, talán más, mindenesetre a Nemzeti Sport tudósítása szerint „a mérkőzést követően a játékoskijáróban Tonci Kukoc még összeverekedett a hazai biztonsági szolgálat egyik emberével, jelentős erőfeszítésbe került a rend helyreállítása”.

 

„Nem vagyok robot. Nekem is vannak érzéseim, mint minden más embernek. Minden meccsen, amin játszom, tenni akarok valamit. Számomra az egy sz*r meccs, ahol nem lövök gólt vagy nem adok gólpasszt. Ezért voltam mérges a mérkőzés után. Nem tudom magam kontrollálni, és ez a probléma nem mai vagy tegnapi, hanem egész életemben végigkísér. Néha tudom kezelni, de néha egy szó elég, hogy megőrüljek. De egy dolog biztos, a szemetekbe tudok nézni és nem félek senkitől!”

- írta a forrófejű horvát légiós, akit keddi ülésén várhatóan megbüntet az MLSZ fegyelmi bizottsága.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló