Létrehozva: 2016.05.19.

Kizárnak az olimpiáról egy nagyhatalmat? Bekeményít a NOB!

Thomas Bach az asztalra csap. Egy banánköztársaságot már rég elkaszáltak volna, de az oroszok is bajba kerülhetnek.

Bekeményített Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke. A német sportvezér a New York Timesban megjelent tényfeltáró írások nyomán nyomást helyezett az oroszokra. A NOB első embere a Frankfurter Allgemeine Zeitungban az eddigieknél sokkal keményebben fogalmazott, miután az orosz doppinglabor korábbi vezetője állami szinten támogatott doppinggépezetről árult el titkokat.

Többek között azt, hogy az ügynökök és a labor munkatársai éjszakánként, egyetlen lámpa pislákoló fényénél, a falba vágott titkos nyíláson át cserélték ki tisztára a doppingoló sportolók mintáit. Máskor felnyitották a szuperbiztosnak vélt tartályokat. Bach óvatosan elmondta, hogy nem akar spekulációkba bocsátkozni, de...

„Az orosz sportolók riói olimpiai szereplése nagymértékben függ a WADA (a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség – a szerk.) vizsgálatától. Ha bizonyítékok lesznek egy szervezett és átfogó doppingrendszerre, ami más sportágakat is érint, akkor

a nemzetközi szakszövetségeknek és a NOB-nak is nehéz döntéseket kell hoznia, amelyek érintik kollektív felelősséget és az egyén jogait

- jelezte Bach, hogy drasztikus lépésként akár az összes orosz sportoló kizárását is elképzelhetőnek tartja.

Az amerikai vizsgálatokkal összefügghet, és alátámaszthatja a gyanút, hogy a napokban újra megvizsgáltak 454 doppingmintát a 2008-as pekingi olimpiáról. Olyanokra koncentráltak, akik Rióban is jelen lehetnek. A legújabb módszerekkel 31 esetben találtak tiltott szert. Folytatása következik 2012-ből, Londonból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó