Létrehozva: 2015.11.20.

Magyar focista meccse lehet a terroristák következő célpontja

Merénylõk célkeresztjében a 2024-es olimpiára pályázó város? A Hamburg-Dortmund meccset megrendezik, de óriási készültséggel. A Fradinál is durvábban szkennereznék a Bundesliga-csapatok szurkolóit.

A párizsi terrortámadásoknak apropót adó francia-német, a merénylettől tartva az utolsó pillanatban lefújt német-holland meccsek után, Európa-szerte következnek a bajnoki fordulók. A legnagyobb veszélyben a német Bundesliga stadionjai lehetnek.

Föl is vetődött, hogy elhalasztják a hétvégi kört, de végül úgy döntöttek: a tervek szerint megtartanak minden mérkőzést.

Szóba sem jöhet, hogy ne játsszunk. Ez egyfajta kapituláció lenne a terrorizmus előtt, örömujjongást váltana ki Szíriában és másutt

- mondta Hans-Joachim Watzke, a Borussia Dortmund vezére.

Habár a rendőrség erőit túlságosan is leköti a migránsáradat, most mégis óriási lesz a készültség a focipályáknál. A tízezreket vonzó Bundesliga-meccsek különösen nagy biztonsági kockázatot jelentenek.

A kluboknak meg kell erősíteniük a biztonsági szolgálatukat, és amennyire ilyen rövid időn belül lehetséges, ki is képezni az új helyzetre

- idézte a Bild a rendőrszakszervezet vezetőjét, Jörg Radeket.

A pénteki nyitómeccset mindjárt Stieber Zoltánék játsszák: Hamburgban fogadják a Borussia Dortmundot. A rangadó nem csak a világszerte népszerű vendégcsapat sztárjai miatt lehet az esetleges merénylők célpontja.

„Ezt a meccset különösen intenzíven figyeljük. A múltbeli eseményekből jól tudjuk, hogy a terroristák szeretik a szimbolikus támadásokat” - hívta föl a figyelmet Radek.

Kikötővárosként Hamburg világszerte ismert, és az olimpiai pályázata miatt is célpont lehet.

A német mérkőzéseken korábban nyitják a kapukat. A szurkolókat arra kérték, hogy a fokozott ellenőrzés miatt időben menjenek, és ha a stadionok környékén (vagy bárhol másutt) gyanús jeleket észlelnek, jelentsék.

Testszkennert a bejáratokhoz?

Hosszabb távon elképzelhető, hogy a repülőtérihez hasonló detektoros kapukat telepítenek a focipályákra. A „testszkennerből” minden pályára több tucatnyi kellene. Miután darabja mintegy 150 ezer euró (csaknem 50 millió forint), ez még a tehetős német fociban is jelentős beruházás lenne.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Végleg összeveszett az Omega két zenésze

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát