Létrehozva: 2019.08.10.

Marco Rossi ígéri, ezúttal visszafogja magát

Szeptemberben sorsdöntõ mérkõzés vár a magyar labdarúgó-válogatottra.

A magyar válogatott szeptember 9-én, Európa-bajnoki-selejtezőn, Szlovákiát fogadja Budapesten. Szövetségi kapitányunk, Marco Rossi az MLSZ hivatalos oldalának elmondta, rendkívül fontos mérkőzésről van szó, hiszen a továbbjutás múlhat rajta.

"Ahogy azt korábban is mondtam, a szeptember 9-i mérkőzés kiemelten fontos a 2020-as, részben budapesti rendezésű Eb-re történő kijutás szempontjából. Szlovákiának nagyon jó játékosai vannak, ezt láthattuk a selejtezősorozat első meccsén is, amelyen kikaptunk tőlük."

Magyarországi kapitánykodása alatt Marco Rossit két alkalommal tiltották el. Az olasz szakember ígéri, ezúttal visszafogja magát.

"A saját példámból tudom, hogy amikor egy olyan mérkőzés, mint a Szlovákia elleni nagyon fontos, az érzelmek el tudják ragadni az embert. Ennek eredményeként sajnos már kétszer is kaptam eltiltást mióta a magyar válogatott szövetségi kapitánya vagyok. Éppen ezért

a Szlovákia elleni mérkőzésen nagyon oda kell majd figyelnem arra, hogy ne ragadjanak el az érzelmeim

és a szabályokat, előírásokat betartva irányítsam a csapatot a kispadról. Nem szabad elfelejteni, hogy ideális esetben akár még úgy is alakulhatnak az eredmények, hogy az Azerbajdzsán elleni mérkőzésen nagy dolgokat ünnepelhetünk. Borzasztó lenne, ha ennek nem lehetnék részese, mert eltiltanak. "

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa