Létrehozva: 2016.08.11.

Megint kiverte a biztosítékot a köztévé riportere

Négy évvel ezelõtt is sok támadás érte, a mostani olimpiát sem úszta meg botrány nélkül.

Szilágyi Áron megvédte olimpiai bajnoki címét, akárcsak Londonban, Rióban is Horváth Mariann közvetíthette a magyar nézőknek az aranycsatát. Akkor sokan támadták amiatt, ahogy reagált a győzelem után, most egy másik döntő miatt estek neki a fórumozók.

Imre Géza férfi párbajtőrben szerzett ezüstérmet, egészen drámai körülmények között csúszott le az aranyról, 14-10-es vezetésről kapott ki a dél-koreai Pak Szang Jungtól. Amikor a magyar vívó egy tusra volt a bajnoki címtől, Horváth Mariann élő adásban mondta be, hogy innen már nem veszítheti el, mégis így történt. A kommentelők persze egyből nekiestek a köztévés riporternek:

"Én imádom Mariann közvetítéseit, de most ezek az „ez még belefér”-ek folyamatosan kiverték nálam a biztosítékot, és sajnos bejött, hogy nem ok nélkül."

"A kommentátor az tényleg rettenetesen gáz. Több meccsen is nyomta ugyanezt, és borzasztóan irritáló. Sportban elkiabálni a vége előtt, édes istenem..."

"Ilyen kommentátor?? Ez már megvan??? Amikor kijelentette már tudtam, hogy elbukja...."

"Ezt innen elveszíteni... A kommentátor is szépen elkiabálta! Sajnos amíg nincs meg a 15, addig nincs vége! Az ezüst is szép, de így..."

"Ez a kommentátor szégyen. Már a harmadik harmadban előre odaadta az aranyat."

Persze voltak olyanok, akik megvédték:

"Ne a kommentártor legyen már a hibás.....14:10-ről 100-ból egyszer veszítenek....Az ezüsthöz is csak gratulálni lehet."

"Szidjátok a kommentátort, mintha bármi azon múlt volna, szerintem tök jól közvetít. Ugyanúgy szurkol, mint te a tv előtt, tök jól átadja hangulatot."

"Olyanok kritizálják itt Mariannt, akik korábban párbajtőrt max. Londonban láttak."

Szilágyi esetében négy évvel ezelőtt sokaknak az nem tetszett, hogy Horváth a győzelme után túlságosan elérzékenyült, konkrétan sírva fakadt. Emlékezetes módon még Bochkor Gábor rádiós műsorvezető is nekiment a kommentátornak.
Íme az emlékezetes, 2012-es arany:

„Én azért nem hatódtam meg, mert annyira meghatódott a műsorvezetőnő, hogy már zavart. Ez iszonyat volt! Ott lettem volna, izé, a mikrofonnak megnyomom a köhögőgombját, két pofon és elengedem, na, most beszélhet...”

Később Bochkor elnézést kért a szavaiért, amire Horváth annyira nem volt vevő.

„Életemben tíz percet se hallgattam a műsorát, ha véletlenül mégis odatévedek, akkor rögtön elkapcsolom. Ennek az ügynek nem én, hanem Bochkor Gábor a főszereplője, hiszen ő beszélt rólam. Se arra nem tartok igényt, hogy bocsánatot kérjen tőlem, se arra, hogy foglalkozzon velem.”

A TrollFoci azért most gúnyosan megemlékezett az Imre Géza-féle esetről Szilágyi második olimpiai aranyát követően.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szörnyű tragédia lett a strandolásból, felszippantotta a medencecső a 8 éves kislányt

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó