Létrehozva: 2018.11.09.

Megmondták a tutit a Vidi sztárjai, erre mindenki felkapta a fejét

Kovács István és Kovácsik Ádám vicces kedvében volt a PAOK elleni gyõztes meccs után.

A Vidi csütörtök este bravúros győzelmet aratott a PAOK ellen a labdarúgó Európa-liga negyedik csoportkörében. A magyar bajnok nagyon közel került a továbbjutáshoz, nem csoda, ha a csapat játékosai vicces hangulatban nyilatkoztak a meccs után.

A csereként beálló Kovács István például nagy derűltséget okozott, amikor elmondta: a tervük az volt, hogy 5–0-ra nyernek görög riválisuk ellen.

„Ma este azt éreztem, hogy a PAOK annyit tud megtenni a pályán, amennyit mi megengedünk neki, úgyhogy ült teljesen, amit a szakmai stáb elképzelt. Mind a két mérkőzésen jobbak voltunk ellenfelünknél, még akkor is, ha a Chelsea mögött a második legjobb csapatról beszélünk. Erre most rácáfoltunk”mondta a Vidi középpályása.

A hazai kaput védő Kovácsik Ádámnak nem sok dolga akadt a meccsen, majd elmagyarázta, hogy miért nem fázott a hűvös időben.

„Sokan voltak a stadionban, és ilyenkor mindenki melegíti a másikat. A viccet félretéve nagyon sok kirúgásom volt, végig ott voltam fejben, szerintem egy ilyen hangulatú meccsen nem lehet fázni.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát