Létrehozva: 2020.10.13.

Mélyütés Cristiano Ronaldónak, nagy bajba került a koronavírus miatt

Kútba esnek a nagyratörő tervei? Beütött a krach, a turizmus visszaesésével ugorhat a CR7-luxushotelek építése.

A madeirai házának kirablásánál sokkal nagyobb bosszúsággal kell megbirkóznia Cristiano Ronaldónak. A Juventus és a portugál labdarúgó-válogatott szupersztárjának óriási veszteséget okoz a turizmus megbénulása a koronavírus miatt. Az ötszörös aranylabdás nemrég a Pestana Hotel Grouppal együttműködve a nevével fémjelzett szállodalánc kiépítésébe kezdett. Csakhogy a világjárvány okozta krízis azzal fenyeget, hogy végleg be kell zárnia az egyik luxushoteljét, és több másik tervezett építkezése is dugába dőlhet.

Fotó: AFP

A spanyol AS értesülése szerint Ronaldónak egyelőre jegelnie kell a terveit. Az egyik hoteljét (Hotel Pestana CR7 Funchal) már hónapokkal ezelőtt be kellett zárni. A lap úgy tudja, akkor is valószínűtlen az újranyitás, ha újra beindul a gazdaság és a turizmus. A lisszaboni szálloda működik ugyan, de óriási visszaeséssel. Pedig a korábbi 150 eurós éjszakánkénti ár feléért foglalhatók a szobák.

Cristiano Ronaldo korábban azt tervezte, hogy korábbi állomáshelyei közül Manchesterben és Madridban is nyit hotelt. Előbbit 30 millió eurós befektetéssel 2023-ra tervezte, utóbbit feleannyiért már tavaly meg kellett volna nyitni. Korábban további terjeszkedésről is volt szó New Yorkban, Párizsban és Marrákesben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló