Létrehozva: 2018.01.08.

Merénylet az autópályán, rálőttek a focistára egy fekete kombiból

Életveszélyben volt, de megúszta. A labdarúgó sejti, mi lehet a gyilkossági kísérlet hátterében.

Két golyó fúródott szombaton Deniz Naki autójába egy németországi autópályán. A Leverkusen és a St. Pauli korábbi német utánpótlás-válogatott labdarúgója tulajdonképpen hazalátogatott (Németországban született és nőtt fel), de jelenleg egy török harmadosztályú kurd klubban játszik. Ráadásul nyíltan kritizálja a kormány kurdokat érintő politikáját, amiért közellenségnek számít, és terrorpropagandával vádolják. Szerinte egyértelmű, hogy ez áll a rá leadott lövések hátterében is.

Most már jól vagyok, de teljesen sokkoltak a történtek, halálfélelmem volt. Lassan térek magamhoz.

Aachenből vezettem vissza, ahol meglátogattam egy barátomat. Az A4-esen, kevéssel Düren előtt, úgy huszonhárom óra körül történt: a külső sávban haladtam, amikor hirtelen lövéseket hallottam. Azonnal lebuktam, és lehúzódtam az útszegélyhez, majd hívtam a rendőrséget"

Naki szerint balról, egy fekete kombiból tüzeltek rá. Az egyik golyó középen találta el az autója üvegét, egy másik a kerekek közelében.

 

"Meg is halhattam volna, nem sok hiányzott hozzá. Tisztában voltam azzal, hogy ilyesmi megtörténhet. De hogy éppen Németországban, arra nem számítottam!"

- mondta a futballista, aki a közösségi oldalakon kapott fenyegetések miatt biztos benne, hogy a politikai nézetei miatt lőttek rá.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó