Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.12.01.

Milliókkal verték át világbajnok bokszolónkat

Erdei Zsolt még az adót is befizette azért, amiért megdolgozott. Ezek ellenére egy fillért sem látott a tetemes összegbõl, már maga intézi az ügyeit.

A Story magazin legfrissebb számában Erdei Zsolt leginkább a családjáról beszélt és arról, hogy milyen kevés ideje jut a magánéletére a sok rohanás mellett. Madárnak például egy éve nem tudta megjavíttatni elromlott tévéjüket és horgászni sem tud eljárni.

A cikkben a világbajnok bokszoló elárulja azt is, hogy véleménye szerint milliókkal verte át a menedzsere.

"Ezentúl magam intézem az ügyeimet, soha többet nem kell menedzser."

A legutóbbinál 4,1 millió forintom akadt el.

Madár elmondta azt is, hogy megdolgozott azért a pénzért, sőt még az adót is befizette.

"A menedzser viszont hónapokon keresztül hitegetett, hogy átutalja a számlámra. Rájöttem, esze ágában sincs fizetni, így feljelentettem őt."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János