Létrehozva: 2020.05.17.

Minden idők legmocskosabb olimpiája lehet a 2021-es

A világjárvány miatt hónapokra leállt az ellenőrzés, ráadásul vagy 200 doppingoló térhet vissza addig a tokiói játékok elhalasztása miatt.

„Tokió 2021 – a doppingolók olimpiája lehet?” – címmel írt elemzést az egyik legnagyobb német sportoldal. A két legfőbb ok: a világjárvány miatt jó időre gyakorlatilag megszűnt az ellenőrzés, és mintegy 200 olyan korábban lebukott sportolónak jár le az eltiltása, akiknek kapóra jött a tokiói játékok elhalasztása. Köztük van 61 súlyemelő, de korábbi olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszók és atléták is „szabadulnak”.

Fotó: Getty Images

A sport1.de szerint mindez a résztvevők között is ellenségeskedéshez vezethet. Megmérgezheti az egész olimpia légkörét, mint tette azt a tavalyi vizes-világbajnokságon a kínai Szun Jang (akivel az ellenfelei kezet fogni sem voltak hajlandóak), vagy a 2016-os riói olimpián az orosz úszósztár Julija Jefimova szereplése.

„Most teletömhették magukat valamilyen cuccal, aztán jövőre, Tokióban úgy néznek majd ki, mint egy medve. Ha időben abbahagyják, tiszták lesznek – csak húsz kilóval több izommal”

– nyilatkozta minderről az ARD-nek a súlylökő Christina Schwanitz.

Ez persze vélhetően nem minden sportágban járható út, de az ellenőrzéssel kapcsolatban aggasztó: habár sok helyütt rövidesen újraindul a tesztelés, még jó ideig kérdéses lehet a hatékonysága.

Fotó: Getty Images

„Ha minden jól megy, talán januártól lehet újra teljes értékű az ellenőrzés. Persze a döntéshozók azt mondják, mindent kézben tartanak, de mi mást tehetnének? Pedig a számok azt mutatják, hogy nincs így”

– mondta Fritz Sörgel doppingszakértő, a nürnbergi gyógyszerészeti kutatóintézet vezetője, aki attól is tart: minél tovább jegelik az teszteléseket, annál több ellenőr keres magának más munkát, így az újraindulás is nehezebb lesz.

Tiszeker: Nem volt több dopping

Tiszeker Ágnes szerint a nálunk mintegy kéthónapos ellenőrzési szünet miatt nem kell tartani a sport doppingfertőződésétől. A Magyar Antidopping Csoport vezetője az InfoRádiónak nyilatkozva nemrég arra hívta föl a figyelmet, hogy az egészségügyi vészhelyzetben „az edzésmunkában legalább annyira korlátozva voltak a sportolók, mint mi az ellenőrzések kivitelezésében”. A doppingeltiltásukat letöltő sportolókról Tiszeker elmondta: vannak kétségei, hogy ők egyáltalán ki tudják-e verekedni magukat Tokióba, és ott helyt is állni. Az eltiltásokat ugyanakkor nem hosszabbíthatják meg, hiszen senki sem büntethető ugyanazért kétszer.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség vezetője, Witold Banka közben nevetségesnek nevezte a tavalyi 36 millió dolláros költségvetését („Ez egy kisebb labdarúgóklubéval egyezik meg”), és extra forrásokat próbál kisajtolni a kormányokból, a szponzorokból és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságból.

Egyúttal arra figyelmeztette a sportolókat, senki ne gondolja úgy, hogy a világjárvány alatt van ideje és helye a tiltott teljesítményfokozásra, mert minden trükköt bevetnek, hogy elkapják a csalókat.

Webkamerákkal tesztelnek

A fertőzésveszély miatt az Egyesült Államokban azzal kísérleteznek, hogy az ellenőrök fizikai jelenlétét mellőzve, webkamera segítségével figyelve adjanak doppingmintát a sportolók. Többen önként jelentkeztek erre, például az úszósztár Katie Ledecky is adott így vizeletmintát. Az ötszörös olimpiai bajnoknő szerint „nagyon kellemes volt”.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó