Létrehozva: 2016.03.12.

Nézőcsúcs a harmadik ligában, erre készül a Fradi-tábor

Óriási rekordra készülnek a fradista focidrukkerek. A felnõttcsapat hazai meccseit bojkottálók most külföldi erõsítéssel érkeznek a rohamra.

Kis híján egy teljes NB I-es forduló nézőszámát hozhatja egy sima harmadosztályú focimeccs. A %RIPOST% is beszámolt róla, hogy a bajnokság 24. fordulójában mindössze 9714 ember látta a helyszínen a hat élvonalbeli mérkőzést. Közel ennyien lesznek most vasárnap egy NB III-as meccsen.



A Ferencváros "keménymagjának" tagjai döntöttek úgy, hogy ha már a vénaszkenner és a regisztráció ellen tüntetve nem látogatják az NB I-ben listavezető gárda meccseit, akkor az NB III-as második együttesnek a helyszínen szurkolnak. A Fradi-tábor a mostani ellenféltől, Csepelről kapott segítséget, a helyi vezetők ugyanis jelezték, szívesen látják őket stadionjukban.

Eddig közel hatezer jegy fogyott el - nagyjából ennyien látogatják az NB I-es csapat hazai bajnokijait is tavasszal. A belépők 1000 forintba kerülnek. Könnyű összeszorozni: jelentős bevételre számíthat a rendező klub, de Csepelen persze nem csak a bevétel lesz jelentős.

A biztonsági személyzet számát megnöveljük, rendőri erősítést viszont nem kértünk a meccsre

- mondta a Csepel egyik tulajdonosa, Takács Krisztián, aki folyamatosan egyeztet a Ferencváros szurkolóinak vezetőivel. Õk megígérték neki, nem lesz balhé.

A FTC vezetésével nem beszéltem az eseményről, nekik nincs szerepük a mostani meccsben

- vallja a vezető, aki nagyjából 8500 nézőre számít a harmadosztályú bajnokin.  A fradisták egyébként megadják a módját, lengyel és osztrák barátaikkal érkeznek az összecsapásra.

A fradisták idén már több idegenbeli meccsen megjelentek a rivális vezetőivel együttműködve. Így ott voltak a Videoton- és a Honvéd-stadionban, mindannyiszor a hazai szektorokból szurkolva. Balhé egyszer volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szörnyű tragédia lett a strandolásból, felszippantotta a medencecső a 8 éves kislányt

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó