Létrehozva: 2021.08.10.

Durva titkokat rejt a múltja: megszólalt az olimpia tahója

Tagadja a szándékosságot a maratonista, aki az ellenfelei orra elől sodorta le a vizes flakonokat. A múltja is beszédes: doppingdíler fenyegette.

A tokiói olimpia leggyűlöltebb résztvevője lett belőle, de az ordas sportszerűtlenségen kapott francia maratonfutó tagadja, hogy verseny közbenszándékosan fosztotta meg ellenfeleit a frissítőtől.

Amdouni szerint nem volt teljesen magánál, amikor véletlenül lesodorta a frissítőket
Fotó: Instagram

A brutális, párás hőségben a szokásosnál is embertelenebb körülmények tették próbára az olimpia maratonversenyének résztvevőit. A 42,195 kilométeres távon Eliud Kipchoge győzött, mégis a 17. helyen célba ért Morhad Amdouni híre járta be a világot. Az Eurosport alábbi videóján jól látható, amint a 33 éves hosszútávfutó lesöpört egy sor vizes flakont az asztalról, így a mögötte érkezőknek kevesebb jutott a frissítőből.

„Nem volt egyszerű megküzdeni a fáradtsággal. Egyre kevésbé láttam tisztán. Elnézést kérek minden versenyzőtársamtól, akiket nagyon tisztelek. Megpróbáltam elkapni egy flakont, de sajnos több is leesett”

– tagadta a szándékosságot a tunéziai származású francia atléta, akit az utólagos kizárását követelő sportrajongók leginkább így emlegetnek: „az olimpia bunkója”.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Morhad Amdouni (@morhad_amdouni) által megosztott bejegyzés

Noha ő úgy fogalmaz, hogy mindent beleadott a hazájáért, a hozzászólók többsége szerint inkább szégyent hozott Franciaországra.

Az interneten ezrével olvashatóak a neki címzett szidalmak – Amdouni le is tiltotta a kommentelés lehetőségét az Instagram-oldalán –, sőt sokan azt követelik, hogy bontsanak vele szerződést a szponzorai.

Megfenyegette a doppingdílere?

Mint kiderült, az ARD két éve doppingolással vádolta meg a 10 km-es táv Európa-bajnokát, aki a ritka versenyei előtt rendre az ellenőrzést nehezítő, távoli helyeken edzőtáborozik. Sosem bukott le, de a rendőrség már nyomozott ellene. A német tévések birtokába került WhatsApp-beszélgetéséből kiderül: valaki halálosan megfenyegette, mert hiába várta Amdounitól a neki leszállított doppingszerek árát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó