Létrehozva: 2018.10.18.

Orbán meghökkent attól, ami a magyar válogatottnál várta

Érdekes kulisszatitkot árult el a Lipcse sztárfocistája. Arra is fény derült, hogy mit kellett csinálnia a beavatási szertartáson.

Willi Orbán a napokban mutatkozott be a magyar labdarúgó-válogatottban. A Lipcse játékosa már visszatért Németországba, magyarországi tapasztalatairól pedig a Bild című lapnak mesélt.

„Egész jól ment már a magyar Himnusz, jó párszor meg is hallgattam előtte. Tökéletesen még nem tudtam énekelni, de ez nem is erről, hanem az érzelmekről szól. Azok pedig jócskán megvoltak bennem is, fel-alá ugrált a gyomrom az izgatottságtól. A magyarok nagyon szívélyesen fogadtak, feltűnt, mennyire várták már az érkezésemet és a velem való közös munkát”mesélte Gulácsi Péter csapattársa.

Orbán újoncként nem úszhatta meg a beavatási szertartást, ennek részleteiről s szívesen beszélt.

„Az egész csapat előtt énekelnem kellett. Végül a Queen „We will rock you” című dala mellett döntöttem, nem is volt rossz. Ilyen rituálén még nem vettem részt. A válogatott új csapatkapitánya, Szalai Ádám vezetett be mindenbe.”

A 25 éves futballistát azért meglepő dolgok is fogadták a magyar válogatottnál.

„Ahhoz vagyok szokva, hogy a Lipcsénél eléggé profin és szigorúan kezelik a táplálkozást is, de Magyarországon szinte azt ehettél, amit akartál, nagyon szívesen fogyasztják például ugye a gulyást. Volt egy csapatvacsoránk egy étteremben, ahol akár palacsintát is ehettél.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó