Létrehozva: 2018.09.28.

Óriási bajban van Cristiano Ronaldo, beperelték anális erőszakért

Mi történt a Las Vegas-i hotelszobában? Kilenc év után robban a kínos ügy. Hosszas hallgatás után, most elõször elõállt vádjával a nõ.

Súlyos váddal illeti Cristiano Ronaldót egy amerikai nő. Nem először, de Kathryn Mayorga most - kilenc év múltán - civil bíróságnál tett feljelentést nemi erőszak miatt a portugál labdarúgó ellen - értesült a német Spiegel magazin.

Az ötszörös aranylabdás világsztárról tavaly áprilisban derült ki, hogy azzal vádolták: 2009-ben, Las Vegasban análisan megerőszakolt valakit. Akkor a Spiegel megtudta, hogy CR7 megvásárolta a hallgatását 375 ezer dollárért (80 millió forint) - most azonban állítólagos áldozata már a nevét is felvállalva újra támadásba lendült.

A most 34 éves Mayorga nyíltan beszélt a hotelszobában történtekről. Szerinte, miután megtörtént az aktus, C. Ronaldo megkérdezte tőle, voltak-e fájdalmai, majd valahogy így szólt:

Kilencvenkilenc százalékig jó fiú vagyok, nem tudom, mi van ezzel az egy százalékkal.

A Real Madridtól idén a Juventushoz igazolt futballista tagadja az erőszak vádját, szerinte a nő nem ellenkezett. Mayorga ügyvédje szerint viszont egy dokumentum alapján egyszer már elismerte, hogy áldozata (?) "többször nemet és álljt mondott".

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó