Létrehozva: 2021.07.02.

Csodás előjel, aranyat ér az olimpiai eskütétel

Péni István akár még jól is járhat a csütörtöki szereplésével.

Csütörtök este Péni István sportlövő Késely Ajna úszóval együtt a magyar olimpiai csapat nevében hivatalosan is letette az olimpiai esküt Péni esetében ez mindenképpen jó előjel. Az esküt elmondó sportlövők közül Hammerl László olimpiai bajnok lett Tokióban, a tavasszal elhunyt Igaly Diána pedig már bajnokként, 2008-ban mondta az eskü szövegét.

Fotó: Nemzeti Sport

„A felkérést követően, miután letettem a telefont, akkor tudatosult bennem, hogy milyen óriás sportlövő elődök után mondhatom én, a kis Péni István a szöveget„ – nyilatkozta a sportoló a Borsnak. Kérdezték tőlem, hogy megremegett-e a kezem, amint a mappát tartottam” – mesélte. „Nos, egy sportlövő keze nem szabad, hogy remegjen. És nem is rezgett. Remélem, Tokióban sem fog, hiszen nem csak az eskütétel felolvasásával, hanem az olimpiai aranyérem megszerzésével is követni szeretném Hammerl Lászlót és a nekem nagyon hiányzó Igaly Dianát.”

Az olimpia három hét múlva, július 23-án kezdődik Tokióban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó