Létrehozva: 2015.06.24.

Részegen okozott halálos balesetet a világklasszis apja

Cavani családi drámája eldönthette volna a rangadót, ám a csatár úgy döntött, csapatával marad. Játékára különösen nagy szükség van most.

A házigazda Chile ellen játssza a Copa América negyeddöntőjét a címvédő uruguayi válogatott. Már-már úgy tűnt, hogy Edinson Cavani nélkül, mert a Paris Saint-Germain csatárának apját odahaza lecsukták. A focista végül úgy döntött: marad a csapatánál.

Idősb Cavanit a helyi sajtó szerint egy halálos áldozattal is járó közlekedési baleset miatt dugták rács mögé. Egy 19 éves motoros szenvedett végzetes sérülést a karambolban. Luis Cavani a fia tulajdonában lévő Ford kisteherautóval, részegen ütötte el.

A világklasszis a hír hallatán eltávozási engedélyt kért Óscar Tabárez szövetségi kapitánytól. Megígérte, hogy az esetleges elődöntőre már visszatér. Megbeszélésük végén mégis maradt a válogatottnál.

A továbbjutáshoz Uruguaynak le kéne győznie a bombaformában játszó Háziurakat. Márpedig Cavanira nagy szükség van, hiszen a tavalyi harapása miatt eltiltott csatártársa,  Luis Suárez továbbra sem játszhat az Égkékeknél.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát